Hónap szerinti archívum: november 2013


advent

Már csak pár óra…

Magyarország – Hamarosan elkezdődik a várakozás ideje. Ma András névnapja van, amely különleges jelentőséggel bír a karácsonyi előtti időszakban. Szent András apostol keleti egyház védőszentje az első században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezik az ilyen keresztet andráskeresztnek. A naphoz fűződő szokások célja, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz a Tovább olvasom…


Kövér László volt a Taksony nap díszvendége

Taksony – Az Országgyűlés elnöke szerint a jelenlegi kormány az elmúlt három és fél év minden napján Magyarország megújításán, illetve azért dolgozott, hogy kijelenthessük: ma már könnyebb a “hátizsák”, amit megörököltünk. Kövér László a kabinet erőfeszítéseiről, valamint a kisebb és nagyobb közösségek felelősségéről a Pest megyei Taksony művelődési házában, a község névadójára emlékező péntek esti Tovább olvasom…


Megöltek egy férfit Vecsésen

Vecsés – Megöltek egy férfit péntek este egy vecsési sörözőben, a tettes elmenekült a helyszínről, de a rendőrök két órán belül elfogták – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján. A rendőrség adatai szerint a gyanúsított pénteken 21 óra 45 perc körül egy vecsési sörözőben szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazta a társaságában lévő Tovább olvasom…


Kistérségi állásbörzét rendeztek Dabason

Dabas – A Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola adott otthont a kistérségi állásbörzének. A rendezvény elsősorban a pályakezdő fiataloknak szólt. Ezen célcsoport 27%-a munkanélküli, a gazdasági válság a 15-24 év közötti korosztályt érintette a legérzékenyebben. A rendezvény szervezői elmondták, nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerkedjenek az álláskeresési technikákkal, megtanulják az önéletrajzírás trükkjeit. Kiemelték, hogy a napjainkban Tovább olvasom…


Nyílt napot tartottak a járási hivatalban

Dabasrégió – Országszerte nyílt napot tartottak a járási hivatalokban. Pest megye mind a 18 járási székhelyén rendhagyó osztályfőnöki órákkal, információs pulttal, kiállítással várták az érdeklődőket. Annak érdekében, hogy a szakigazgatási szervek is bemutathassák munkájukat, járási székhelyeiken ezen a napon ők is változatos és érdekes programokkal készültek. Garajszki Gábor, a dabasi Járási Hivatal vezetője elmondta, 2010 Tovább olvasom…


Üzembejárás Hernádon miniszter-módra

Hernád – Üzembejáráson vett részt a megújult Her-Csi-Hús Kft.-nél Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott november 27-én Hernádon. A Her-Csi-Hús Kft. új beruházást hajt végre, melyhez 70 millió forint támogatást biztosít a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A beruházás során a cég gépeket szerez be, amely részben az élelmiszerbiztonsági Tovább olvasom…


Prevencióval a szélsőségesek ellen – párbeszéd a roma szervezetekkel

Kakucs – Prevencióval a szélsőségesek ellen címmel párbeszéd-sorozatot indít a Pest Megyei Roma Szervezet. A program első állomása november 29-én Kakucson lesz. Az egy évesre tervezett projekt a megye 13 rendőrkapitányságával együtt valósul meg a szélsőséges és radikális magatartásformák kialakulásának megelőzése érdekében. A Szervezet érdeke, hogy a roma társadalom visszanyerje a rendőrségbe vetett bizalmát, és Tovább olvasom…


Közmeghallgatás Örkényben

Örkény – Örkény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete december 2.-án 17.00 órakor a Szabadidő Központban  KÖZMEGHALLGATÁST szervez. Napirendi pontok: 1.     Tájékoztató az „Örkény Város Funkcióbővítő Rehabilitációja” elnevezésű pályázat megvalósulásáról 2.     Tájékoztató Örkény Város 2014 évi terveiről 3.     Kérdések, vélemények, javaslatok 00000


Hogyan dolgozik a közigazgatás? – Nyílt nap a járási hivatalban

Dabas – November 28-án, csütörtökön nyílt napot rendez a Pest Megyei Kormányhivatal Dabasi Járási Hivatala. A járási hivatal az ügyfélbarát közigazgatást igyekszik még közelebb hozni az itt élőkhöz. A kormány szándéka szerint átláthatóbb, olcsóbb és hatékonyabb lett a közigazgatás a kormányhivatalok integrációjának köszönhetően, a járások létrejöttével pedig közelebb került az állam az emberekhez. A nyílt Tovább olvasom…


Infoblokk3_ESZA_egyes_kicsi

Sajtóközlemény

„Ön is ott lesz?” – III. Kistérségi Állásbörze A Pest Megyei Kormányhivatal Dabasi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége és a Szolidaritás Egyesület 2013. november 28-án közösen rendezi meg III. Kistérségi Állásbörzéjét, a Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium Sportcsarnokában. 2011 tavaszán és őszén került sor az első és második Kistérségi Állásbörzére, amelyet korábban az Tovább olvasom…


Saját zsebre bírságoló rendőröket vettek őrizetbe

M5 – Hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az M5-ös autópályán két saját zsebre bírságoló rendőr ellen, őket már őrizetbe vették – közölte Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészég szóvivője. A történtekről a szóvivő csupán annyit mondott, hogy az autópálya-rendőrség állományába tartozó rendőrök vasárnap hajnalban az M5-ös autópálya inárcsi pihenőhelyénél úgy bírságoltak meg egy Tovább olvasom…


Babakiállítás és ökumenikus hangverseny lesz Inárcson

Inárcs – Advent első hétvégéjén, november 30-án ökumenikus hangversenyt és babakiállítást szerveznek Inárcson a református templomban. A 17 órakor kezdődő koncert után az érdeklődők megtekinthetik a különleges babák kiállítását. Az elmúlt években is színesítette kísérőprogram a hagyományos hangversenyt. Volt már kézműves kiállítás, nézegethettek gyermekrajzokat a vendégek. Idén azonban különleges, porcelánfejű babákat láthatnak az érdeklődők. A Tovább olvasom…


Missziói fórumot tartottak Nyáregyházán

Nyáregyháza – Nyáregyházán missziói fórumot rendeztek 2013. november 23-án, szombaton a gyülekezeti teremben, Misszió a gyülekezeten belül és kívül címmel. A Dél-Pest Megyei Egyházmegye missziói felelőse Selmeczi Lajos monori lelkész által szervezett és meghirdetett alkalomra, mintegy negyvenen gyűltek össze a helybeli és az egyházmegye gyülekezeteiből, hogy a megjelölt témában közösen gondolkozzanak és beszélgessenek. A fórumbeszélgetést Tovább olvasom…


Leégett egy tető

Csévharaszt – Egy melléképületben lévő kazánházban ütött ki tűz, majd terjedt át a családi házra Csévharaszton vasárnapra virradóra, senki nem sérült meg – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a lángok először a Petőfi közben található ingatlan 6 négyzetméteres melléképületéből csaptak fel, majd a tűz átterjedt a 130 négyzetméteres Tovább olvasom…


Elnökség

Megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyre – jubilált a DATLE

Dabas – Az utolsó őszi hétvégén, november 23-án tartotta évfordulós ünnepségét a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesület a dabasi Kossuth Művelődési Házban. A tagok az egyesület nyolcadik, míg az Együtt Könnyebb Klub huszadik jubileumát ünnepelték. A rendezvényen a térség vak és gyengénlátó lakosai mellett részt vettek a fővárosi és más Pest megyei települések fogyatékkal élő Tovább olvasom…


Fokozott balesetveszélyre figyelmeztetnek a mentők

Magyarország – Az Országos Mentőszolgálat arra kéri az autósokat, hogy az elkövetkező napokban vezessenek nagyon óvatosan, a sebességet a legrosszabb látási és útviszonyokhoz igazítsák. Az utcán se hagyjunk senkit magára – kérik a mentők. A várhatóan téliesre forduló időjárás, a csúszós utak és a rossz látási viszonyok fokozott balesetveszélyt jelentenek. Az Országos Mentőszolgálat arra kéri Tovább olvasom…


Lovakat, kecskét mentettek ki a tűzből

Monorierdő – Kigyulladt és majdnem teljesen leégett egy lakásként is használt gazdasági épület Monorierdőn; a tűzből három állatot mentettek ki, senki sem sérült meg – közölte Spitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap reggel. Spitz Alexandra elmondta, hogy a monorierdői ingatlanhoz szombat délután riasztották a monori tűzoltókat, de mire kiértek, a 36 négyzetméteres faépület Tovább olvasom…


Otthonában bántalmazták a nőt Bugyin

Bugyi – A dabasi nyomozók három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik bántalmaztak egy 53 éves asszonyt, majd elvitték az értékeit. A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. László 43 éves, B. Lajos 25 éves és P. Szabolcs Róbert 26 éves bugyi lakosok Tovább olvasom…


A Szociális Munka Napja Dabason

Dabas – November 14-én mindegy 80 szociális dolgozó gyűlt össze a városháza nagytermében, a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezett ünnepségen. A rendezvény elején elhangzott egy mese a jóságról és segítőkészségről Mátyus Dániel, a Gyóni Géza Általános Iskola diákja előadásában, majd Kőszegi Zolán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A program a Rászorultakért és Elesettekért Díj átadásával folytatódott, Tovább olvasom…