Hónap szerinti archívum: október 2014


Elindul a térfigyelő kamerarendszer kiépítése Dabason

Dabas – A 2014. évi költségvetés terhére elkezdődik a térfigyelő rendszer kiépítése Dabason. Az első ütemben kamerák lesznek a Tatárszentgyörgyi út – Kossuth Lajos út sarkán, az 5. sz főút – Vasút u. sarkon, az 5. sz. főút – Bartók Béla út sarkán, az 5. sz. főút – Inárcsi út sarkán, a Tabáni út végén Tovább olvasom…


Megvannak a tűzifapályázat nyertesei

Dabasrégió – Kihirdették az országos tűzifapályázat eredményeit. A 2068 önkormányzatból 83 igényelt barnakőszenet, ők 155,7 millió forint értékben részesülnek a támogatásból. A pályázók közül 42 település 9441 köbméter lágylombos tűzifát vásárolhat 99,2 millió forint értékben; míg a legnagyobb érdeklődés a keménylombos tűzifa iránt volt, erre 1943 önkormányzat jelentett be igényt. Utóbbiból 147 ezer 882 köbmétert Tovább olvasom…


cemetery

Kollektív emlékezés Táborfalván

Táborfalva – Kollektív emlékezésre gyűlnek össze október 31-én Táborfalván a lakosok. 10 órakor a világháborús emlékműnél lesz a szokásos halottak napi koszorúzás, majd 17 órától pedig az elhunyt hozzátartozókra emlékeznek gyertyagyújtással és néma fáklyás felvonulással. A menet a Polgármesteri Hivataltól indul a temetőbe. 00000


fa

Utolsó hajrá: október 31-ig lehet szavazni az Év Fájára

  Örkény – Október 31-ig lehet szavazni az Év Fájára. Örkényben, a szabadidőközpont udvarán álló vadgesztenyefát is benevezték a versenybe. Az első napokban remekül teljesített a csodaszép fa, azonban kissé ellustultak a szavazók. Ezúton is kérünk mindenkit, hogy október 31-én még szavazzon az örkényi vadgesztenyefára! 00000


Baleset az M5-ösön

M5-Táborfalva – Csütörtökön a reggeli órákban egy tehergépjármű és egy kistehergépkocsi Budapest felé haladt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között összeütköztek és az autópályán Táborfalva magasságában  átszakították a szalagkorlátot. A kistehergépkocsi felborult a baleset következtében. Személyi sérülés nem történt. 00000


Kigyulladt egy péküzem Vecsésen

Vecsés – Szerdán a hajnali órákban kigyulladt egy péküzem tetőszerkezete Vecsésen. A Táncsics Mihály utcában található hatszáz négyzetméter alapterületű épület tetején mintegy kétszáz négyzetméteren pusztítottak a lángok, amiket végül öt vízsugárral oltottak el a tűzoltók. A tűzben nem sérült meg senki. 00000


016

“Itt az ideje a vállalások teljesítésének” – megalakult az új testület Kakucson

Kakucs – Ünnepélyes keretek között letette az esküt és megkezdte a munkát az új képviselő-testület Kakucson. Október 27-én a családtagok, meghívott vendégek és érdeklődők körében elkezdődött az új testület munkája több napirendi pont megvitatásával. Többek között a hatályos törvényi környezetnek megfelelően módosították az SzMSz-t és meghatározták a polgármester, az alpolgármester és a testületi/bizottsági tagok illetményét. Tovább olvasom…


Életet mentett a jelzőberendezés

Albertirsa – Bejelzett a fürdőszobába felszerelt szén-monoxid-érzékelő vasárnap délután egy albertirsai családi házban. A készülék jelzésére a házban lakó háromtagú család kimenekült az udvarra és azonnal értesítette a katasztrófavédelem műveletirányítási központját. A helyszínre Ceglédről érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik az épület két helyiségében is magas szén-monoxid-koncentrációt mértek, ezért riasztották a helyi gázszolgáltató szakembereit és Tovább olvasom…


Villanyoszlopot döntött egy autó Bugyin

Bugyi – Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó vasárnap délután Bugyi település Bajcsy-Zsilinszky utcájában. Az ütközés következtében az oszlop egy lakóházra dőlt. Az autóban hárman utaztak, közülük két embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. Forrás: Katasztrófavédelem 00000


Szakított az álompár

Dabas-Világ – Feczesin Róbert, a dabasi származású focista útjai különváltak Dukai Regináétól. A csinos modell, Dukai Regina egy szűkszavú Facebook-bejegyzésben tudatta kedden este a rajongóival, hogy ő és az Olaszországból idén nyáron hazatért focista, az élvonalban listavezető Videoton FC csatára, Feczesin Róbert, akivel évek óta együtt voltak, már nem alkotnak egy párt a magánéletben. Forrás: Tovább olvasom…


Megalakult a megyei Közgyűlés

Pest megye – Szabó Istvánt, a Fidesz-KDNP politikusát választotta elnökéül keddi alakuló ülésén Pest megye 43 tagú közgyűlése. Pest megyében az önkormányzati választás eredményeként a Fidesz-KDNP 23, a Jobbik nyolc, az MSZP öt, a DK négy, az LMP három közgyűlési mandátumot szerzett. A korábbi ciklusban a kormánypártoknak 26, az MSZP-nek tíz, a Jobbiknak hét képviselője Tovább olvasom…


Több autó karambolozott az autópályán Örkénynél éjszaka

M5 – Átszakította a szalagkorlátot egy teherautó az M5-ös autópályán Örkénynél. A teherautóba személygépkocsik ütköztek. A baleset kedden 23 óra után történt. Egy Szeged felé tartó teherautó szakította át a középső szalagkorlátot, áttért a Budapest felé vezető pályatestre, ahol az arra közeledő személyautók beleütköztek. A balesetben érintett kilenc ember közül mindössze egy sérült meg, ő Tovább olvasom…


Hamarosan a Kanári-szigeteken landol a Dabas Beach Boy’z

Dabas – A Dabas Beach Boy’z révén magyar résztvevője is lesz az első alkalommal kiírt strandkézilabda-Bajnokok Kupájának. A tízcsapatos viadalt október 31. és november 2. között a Kanári-szigeteken rendezik. A Dabas – amelynek keretében 15 versenyszerűen kézilabdázó játékos szerepel – 2014-es magyar bajnokként indulhat a tornán. Amint az eseményről szóló közleményből kiderül: a csoportkörben a Tovább olvasom…


Vádat emelnek a kakucsi “majdnem gyilkos” ellen

Kakucs – Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki még tavasszal baltával és baseball ütővel felfegyverkezve elindult, hogy megölje haragosát. Odafelé fennhangon kiabálta, hogy megöli a sértettet. A helyszínre érkező járőrök a 29 éves férfit a sértett házától kb. 200 méterre elfogták. R. Róbert a rendőri intézkedésnek ellenszegült, a nála lévő tárgyakat nem volt Tovább olvasom…


Majdnem elütötte a tatárszentgyörgyi KMB-st

Tatárszentgyörgy – Bíróság elé áll az a 25 éves tatárszentgyörgyi férfi, aki még szeptemberben próbálta elütni a helyi körzeti megbízottat. A fiatalember Ladánybene és Tatárszentgyörgy között autózott egy rendszám nélküli gépkocsival, amikor a rendőr intézkedni akart vele szemben. A férfi nem állt meg, a kormányt a rendőrre rántotta. 00000


Kerekes Lászlóra emlékeznek

Dabas – 75 éves lenne Kerekes László. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel és Bessenyei György-díjjal kitüntetett népművelő, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztályának nyugalmazott helyettes vezetője tavaly tavasszal hunyt el. Emlékére átadják a Kerekes László Alkotóházat és emlékkiállítás nyílik október 22-én 14 órakor a Kossuth Ház Galériában. 00000


Balesetes volt a hétvége

Dabasrégió – Több baleset is történt a hévégén a térség útjain. Pénteken két kisteherautó karambolozott az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán az örkényi pihenő közelében, a balesetben egy ember súlyosan megsérült. Szintén pénteken az esti órákban az 5-ös számú főúton Dabas és Felsőbabád között egy motoros meghalt, amikor járművével egy teherautónak csapódott. 00000