Anyjára támadt az örkényi férfi

Örkény – Rablás miatt vettek őrizetbe a dabasi rendőrök egy 49 éves férfit. A gyanúsított körülbelül egy hete jelent meg anyjánál a testvérével, ahol négy napot töltöttek. 01000


Megújul a Grassalkovich út, Ócsai út és Haraszti út csomópont felüljárója

Budapest – Elkezdődik a XXIII. kerületi Grassalkovich út – Haraszti út csomópontjában lévő felüljáró teljes körű felújítása, amely várhatóan 2017. utolsó negyedévéig tart. A hídnak és környezetének forgalomkorlátozással járó munkálatai 2016. július 11-én, hétfőn kezdődnek. A munkálatok során teljesen megújul a felüljáró dilatációs szerkezete, az aszfaltburkolat, a közvilágítás, valamint a vízelvezetési rendszer. Az átvezető Grassalkovich Tovább olvasom…


Október 2-án lesz a népszavazás

Magyarország – Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök. A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról. 00000


Felüljáróról zuhant a mélybe

Újlengyel – Lezuhant egy autó a felüljáróról a 405-ös úton Újlengyelnél szombat délután 4 óra körül, a roncsba szorult sofőrt a tűzoltók szabadították ki – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. 20000


Teljes útzár Taksony és Bugyi között

Taksony – Bugyi – Összeütközött két kamion szombat délelőtt tíz óra körül Dunavarsánynál, a Taksony és Bugyi közötti úton, az egyiknek a sofőrje a roncsba szorult – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila elmondta: a mentés idejére teljes útzárt rendeltek el, rendőrök terelik a forgalmat. A helyszínen mentőautó és helikopter is Tovább olvasom…


Kigyulladt egy autó Albertirsán

Albertirsa – Kigyulladt egy autó Albertirsán a Pesti úton. A tüzet a kocsi tulajdonosa a ceglédi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt eloltotta.  A tűzoltók egy vízsugárral visszahűtik a forró kocsit, és ha lehűlt,  áramtalanítják. A beavatkozás ideje alatt forgalomlassulásra kell számítani az érintett útszakaszon – írta a katasztrófavédelem.hu. 10000


Kerékpárt és vasat lopott két inárcsi fiatal

Dabas – Inárcs – Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Dabasi Rendőrkapitányságon L. Zoltán 21 éves és D. György 19 éves inárcsi lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak egy inárcsi raktárcsarnokba többször mentek be úgy, hogy kivágták a kerítésdrótot, illetve levágták a kapun lévő lakatot. A raktárból zártszelvényeket, Tovább olvasom…


Haladunk, de van még mit tenni – konferencia a Gyermekjóléti Szolgálat jelzőrendszeréről

Örkény – “A kezdetekhez képest a jelzési kötelezettség pozitív képet mutat, de bőven van még mit tenni” – hangzott el az Esély Szociális Szolgálat szervezésében megtartott konferencián, amelynek fókuszában ezúttal a gyermekvédelmi jelzőrendszer volt. A megbeszélésen részt vett Varga Beáta gyermekjogi képviselő és dr. Bolvári Csaba, a Dabasi Járásbíróság elnökhelyettese. 00000


Halálos vonatbaleset Dabasnál

Dabas – Hernád – Vonattal ütközött egy személyautó Dabas és Hernád között vasárnap hajnalban. Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 51000


Gránátok az út szélén

Alsónémedi – Közlekedési tábla telepítése közben két tüzérségi gránát került elő az 5-ös főúton Alsónémedinél csütörtök kora délután – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel. 00000


Gyermekbaleset a temetőben

Pestszentlőrinc – Két mentőautó is érkezett a pestszentlőrinci temetőbe, ahogy egy sírkő alá szorult kisgyereket kellett kimenteniük. A baleset a Nefelejcs utcai temetőben történt, a kőtábla ráborult a gyerekre -  értesült az Origo. 01000


Féláron fagyizhatunk csak ma!

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a magyar kézműves fagylalt napját, amikor a csatlakozó cukrászdákban féláron lehet fagyizni – a kézműves, minőségi fagyik népszerűsítése okán. Itt vannak az idei helyszínek! 11121


Csökkent a szabadtéri tűzesetek száma a térségben

Dabasrégió – A térségben, de ez országosan is elmondható, hogy a tűzesetek száma az elmúlt évekhez képest csökkent, a műszaki mentések száma, pedig kismértékben növekedett. 2015-ben 171 tűzeset helyszínére vonultak az egységek, amiből 125 esetben ténylegesen beavatkozásra is sor került. 217 műszaki mentés helyszíneire vonultak a dabasi tűzoltók, amiből 162 esetben beavatkozásra is sor került. Tovább olvasom…


Baleset az M5-ös autópályán

M5 – Lajosmizse térségében történt a baleset a főváros felé vezető oldal 59-es kilométerénél. Az útpálya melletti árokba borult egy személyautó az M5-ös autópályán Lajosmizse térségében, a főváros felé vezető oldal 59-es kilométerénél. A jármű négy utasa közül hárman súlyosan megsérültek a balesetben, egyiküket a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók szabadították ki a roncsból feszítővágó berendezés segítségével. Tovább olvasom…


Kigyulladt egy nitrogénpalackokat szállító kamion az M5-ös autópályán

Ócsa – M5 – Kigyulladt egy üres nitrogénpalackokat szállító kamion szombat délután az M5-ös autópályán a 35-ös kilométerszelvényben – közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Elmondása szerint a kamion egy parkolóban állt, amikor a fülkéje kigyulladt és a tűz átterjedt a raktérre is, amelyben 456 üres nitrogénpalack van. A tűzoltók jelenleg is Tovább olvasom…


Hétvégén rendezik a Tájházak Napját

Ócsa – A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak napja című orszá-gos rendezvénysorozatát április 23-24-én. A programsorozatra először 2013-ban került sor, és célunk az volt, hogy tavasszal, az év egy napján tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, és a megszokott látnivalók mellett izgalmas, színes programokkal, kuriózumnak tekinthető egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a látogatók Tovább olvasom…


Kiégett egy gépkocsi az M5-ösön

Újhartyán – Teljes terjedelmében lángolt egy gépkocsi az M5-ös autópálya újhartyáni szakaszán, a Szeged felé vezető oldal 45-ös kilométerénél. A jármű három utasa nem sérült meg a tűzben. A dabasi hivatásos tűzoltók két egysége vonult a helyszínre megfékezni a lángokat. Az egységek két vízsugárral rövid időn belül eloltották a tüzet. Az utómunkálatok végeztéig forgalomlassulásra lehet Tovább olvasom…


Gázolt a vonat Pestszentlőrincnél

Pestszentlőrinc – Gázolás miatt harminc-negyven percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon – közölte a Mávinform. Délután három óra körül Pestszentlőrinc állomásnál ütött el a vonat egy férfit, aki a baleset következtében meghalt. A helyszínelés idejére lezárták az egyik vágányt Pestszentlőrinc és Vecsés között, a másik vágányon pedig csökkentett sebességgel haladnak a szerelvények. A késések Tovább olvasom…


Tavaszi zöldhulladék gyűjtés

Ócsa – Ismét 2 napon át gyűjtik Ócsán a zöldhulladékot. A zöld hulladékot Biológiailag lebomló zsákban a kommunális hulladékkal együtt a megszokott gyűjtési napon kell kitenni az alábbi időpontokban: -    április 6. (szerdai kommunális járat napon) ; április 14. (csütörtöki kommunális járat napon) A csomagolási hulladékot bármilyen áttetsző zsákban, minden hónap második pénteki napján kell Tovább olvasom…