Itt a nyár és bár az elmúlt napokban szinte megállás nélkül szakadt az eső, a hírekben egyre többet emlegetik, hogy jön a kánikula. Én eleve jobban kedvelem a telet, mint a nyarat, mert a tikkasztó melegben egyszerűen képtelen vagyok a feladataimra koncentrálni. Mivel most otthonról dolgozom és a lakásunkban fél éve nem működött már a klíma és a javítása is esélytelennek bizonyult, múlt héten úgy éreztem ideje időben cselekedni, és megrendelni az újat, mielőtt beüt a front és nekem izzadságtól tocsogva, félájultan kell majd számlákat írogatni a nyitott ablak mellett. A sógoromtól, Feritől kaptam az ajánlást, hogy honnan rendeljem meg az új hőszabályzót. Mikor rákérdeztem nem ismer e egy megbízható céget csak a kezembe nyomott egy névjegykártyát és biztatóan rám kacsintott.
-Válaszd a Klíma Globalt! Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!
Mivel az ő szavára mindig adok, ami az ilyen kérdéseket illeti, amint hazaértem már kapcsoltam is be a gépet, hogy rákeressek a cégre. Sajnos az előző klímával rendesen befürödtünk, – mert a lakótársam nagy nehezen, de végül rábeszélt, hogy az olcsóbbat válasszuk, amire természetesen azóta már kisebb vagyonokat költöttünk, hiszen garanciát külön kellett volna intézni, és a lakótársam ezen is spórolni akart. Így nem kérdés, hogy most – függetlenül attól, hogy bízok a sógorom szavában, – alaposan utána akartam nézni a cégnek, amelybe a bizalmam, illetve a pénzem fektetem, és megtudni pontosan mennyire hozzáértőkkel van dolgom, illetve mi van benne az árban.
A Klíma Gobal, mint az egyértelműen kiderült már a kezdőoldalon, egy elektromos hűtő és fűtő berendezésekre specializálódott cég, akik segítenek megtalálni a lakhelyünkhöz és az igényeinkhez leginkább passzoló berendezést, amit természetesen az egész ország területére ki is szállítanak. A hőszabályzót tehát egyedi igények alapján választják ki nekünk, nem nekünk kell megtippelni például ár vagy márka alapján, hogy mi illik majd a nappalinkba. Ez azért fontos, mert – mint ahogy azt az oldalukon is leírják – sok szempontot figyelemebe kell venni a megfelelő hőszabályzó kiválasztásakor, és ehhez bizony szükség van a hozzáértő segítségre.
A Klíma Globaltól klímát, illetve hőszivattyút rendelhetünk. A hőszivattyú azoknak ajánlott, akik nem szeretnének havi szinten vagyonokat költeni a fűtésre. A magas villany- illetve a gázszámlák sokunk életét megkeserítik, de ha a hőszivattyú mellett döntünk, ezek terhét részben levehetjük a vállunkról, anélkül, hogy hideg vízben kellene zuhanyoznunk a hó végén, csak, hogy spóroljunk az árammal.
A hőszivattyúk ugyanis a környezet hőjét használják fel arra, hogy felmelegítsék az épületet. Akár radiátorral, padló-, mennyezet-, vagy falfűtéssel is rendelkezik a házunk, a hőszivattyúk típustól függően hozzákapcsolhatók ezekhez a rendszerekhez.
A hírekben is sokat hallani mostanában a temérdek károsanyag kibocsátásról, amelyek borzasztó hatással vannak a bolygónkra. Éppen ezért napjainkban sokan, akiknek fontos a környezetvédelem a megújuló energiákat választják, és a hőszivattyú ebből a szempontból is kiváló döntés, legyen szó egy egész irodaház felfűtéséről, vagy akár csak egy kétszemélyes lakáséról, a biológiai lábnyomunk csökkenése figyelemreméltó lesz, ha erre a módszerre váltunk.
Amennyiben a kertünkben van akkora hely, ami alkalmas a hőszivattyú telepítésére, akkor semmi más dolgunk nincs, mint felhívni a céget, aki ennek fényében tud nekünk ajánlatot tenni, illetve segíteni, hogy melyik típust válasszuk. Mivel a cég rég óta van már a szakmában, pontosan tudják melyek azok a hosszú távon is jól működő, kiváló modellek, amelyekbe érdemes pénzt fektetni. Ha esetleg kevés a hely a kertben, akkor sincs probléma, hiszen a levegő-víz és levegő-levegő típusú hőszivattyúkhoz elegendő egy kültéri egység. Amennyiben a Klíma Globaltól rendeljük meg a hőszivattyút az ország egész területén be is üzemelik nekünk. Mivel a kínálatuk széles, biztosak lehetünk benne, hogy megtalálják az igényeinknek megfelelő berendezést, amellyel akár lakásban, akár házban élünk, elégedettek leszünk.
A hőszivattyú rendszer tehát első sorban azoknak javasolt, akik szeretnének egy modern, pénztárcabarát megoldást a melegvíz előállítására, illetve a házuk, lakásuk vagy irodájuk fűtésére.
A cég egyébként az oldalán azt írja, hogy 15 éve foglalkozik hőszabályzó berendezésekkel, tehát csakugyan nem ma kezdték. Ennyi idő után biztosan rendelkeznek olyan tapasztalattal, amely elegendő a tökéletes klímánk vagy hőszivattyúnk kiválasztásához.
Ami a profizmusukat igazolja, az az, hogy bele se kezdenek például a hőszivattyú rendszer kiépítésébe, anélkül, hogy előtte ne végeznének helyszíni felmérést, mivel annak során még merülhetnek fel olyan problémák, amelyeket orvosolni kell, mielőtt belevágnának a fűtőrendszer telepítésébe, illetve vannak olyan épületek, amelyek esetében például a rossz szigetelés miatt nem olyan egyszerű ez a megoldás.
Ami pedig a hűtést illeti, szintén sokan küzdenek hozzám hasonlóan vagy a meleggel, vagy a rosszul működő klímaberendezésükkel, de a Klíma Global ezen is segíthet. Bőséges választékban kínálnak hőszabályzó berendezést mérettől és típustól függetlenül minden ingatlanhoz. A cég az oldalán felhívja rá a figyelmet, hogy ha nem a megfelelő klímaberendezést telepítjük a lakásunkba az számtalan gondhoz vezethet. Például egy nem megfelelő méretű készülék nem fogja tudni az egész helységet vagy épületet lehűteni, vagy éppen befűteni, ami ahhoz vezethet, hogy hiába fizetünk ki vagyonokat az üzemeltetésére a magas energiafogyasztás miatt, magát a klíma pozitív hatását nem élvezhetjük számottevően. Ezért fontos, hogy olyan berendezést válasszunk, ami megfelelő méretű ahhoz, hogy képes legyen szabályozni a hőmérsékletet a kívánt helyiségekben, és nem használ több energiát, mint amennyi elengedhetetlen a kellemes hőmérséklet szinten tartásához. Ezen felül a cég hangsúlyozza mennyire fontos a rendszeres tisztítás és karbantartás, amelyhez természetesen szakértő kezekre van szükség. Csakúgy mint a berendezés felszereléséhez, amelyet a cég Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében el is vállal. De ha máshol lakunk se kell kétségbe esni, hiszen a tapasztalatuknak hála, szinte bárhol tudnak jó szakembert ajánlani, aki képes precízen elvégezni ezt a feladatot.
A cég továbbá fontosnak tartja megjegyezni, hogy ha egy gyengébb minőségű klímát választunk, számíthatunk rá, hogy hiába olcsóbb, a fogyasztása miatt egyáltalán nem lesz költséghatékonyabb, mint egy kicsivel drágább, de minőségibb darab. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy mennyit kell majd a javítására költeni, beláthatjuk, hogy sokkal inkább megéri áldozni rá és nem a vételáron, hanem inkább az üzemeltetésen spórolni. Ezt én csak megerősíteni tudom, hiszen épp így jártunk. Az is fontos információ lehet, hogy egy rosszul szigetelt, huzatos helyiségbe hiába szerelnénk profi, méregdrága klímát, az nem fogja tudni szinten tartani a hőmérsékletet a kívánt módon. Ezért is fontos része a Klíma Global munkájának például a helyszíni felmérés.
Ha szimpatikus a cég, nincs más dolgunk, csak ki kell tölteni egy ajánlatkérő lapot, és ők hamarosan felkeresnek minket. De ha bővebben szeretnénk tájékozódni a hűtő-, illetve fűtőrendszerek működéséről érdemes ellátogatni az oldaluk található blogra is, hiszen sok hasznos infót megtudhatunk rendelés előtt. Ráadásul a Klíma Global garanciát is vállal a termékeikre, így emiatt se fog később fájni a fejünk, mint nekem és a lakótársamnak, minden egyes alkalommal, amikor javíttatni kellett a klímánkat.
Számomra miután végigolvastam miket írnak magukról, és mit ígérnek, már nem volt kérdés, hogy őket választom. Így most már hat napja élvezem az új berendezésemet, amely természetesen kiválóan működik, és az egész felmérés, tanácsadás, és telepítés pont úgy zajlott, ahogy az oldalukon ígérték. Csak megerősíteni tudom, amit Feri mondott, és ami történetesen a Klíma Global jelmondata: Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!